2013. január 29., kedd

Ásványkövek jelentősége - energiák, és energiahordozók.


Az ember, az állatvilág, a növények, a Hitrendszer valamikor az ősidők elején természetes összekapcsolódásban éltek.
A mai kor embere nagyon elrugaszkodott, s szinte idegenként él, elszigetelődve egymástól.
Az emberek egymástól is, de magától abból a természetesnek vehető közegből is, amiből igazából származunk.
Ideje lenne visszatalálni és újra megtalálni azokat az eszközöket, régről fennmaradt mindig is jól működött módszereket, alkalmazásokat, tudományokat, melyeket felejteni véltünk.
Az Emberiség a természet gyermeke. Jobban oda kellene figyelnünk egymásra - emberekre, az állatvilágra, a természetre, nem pedig rombolni, pusztítani.

Mennyi oly csodálatos természeti szépség van, ami mellett csak úgy elmegyünk, s a maga nemes egyszerűségét már nem is vesszük észre.
Itt vannak például az ásványkövek.
Szinte már csak "feldolgozott" formában ismerjük meg.
Marokkőként, nyakékként, karkötőként, tehát valamilyen formára csiszolt állapotában.
Voltatok már ásványkő kiállításon?
Egyszerűen pazar...........

A feng shui is előszeretettel "használja" az ásványok energiáját.
Minden embernek meg van a saját ásványköve, ami jótékonyan hat, erősíti "elemét".
Térrendezésben is előszeretettel használjuk.

Az ásványköveknek alacsonyabb a "rezgése" mint az élőlényeknek, de az emberekre gyakorolt hatását már a legmagasabb szintű tudományok is elismerik.
Előszeretettel használják a mikrosebészetben, az ultrahangos készülékekben, az elektromos gépek számtalan fajtájában, a számítógépek chipjében.


Az alábbiakban - a számtalan sok-sok kő közül, a kedvenceimből - egy pár ásványkő jótékony hatására hívnám fel figyelmeteket.
S ha tehetitek, menjetek el egy ásványkő kiállításra, s fogjátok meg a kezetekben, válasszatok magatoknak követ.


A Hegyikristály a legtisztább kő. Kapcsolatba hoz az igazi bölcsességgel, a hit erejével. Harmonizálja az alvást, segíti az energiák áramlását. Az akarat, és erő köve. Igazi energiaátvivő, fényt adó kő.






A Rózsakvarc inspirálja a művészi tevékenységet. Felélénkíti az alkotókészséget. Begyógyítja az érzelmi sérüléseket, belső békét segít teremteni. A szépséggel szemben fogékonyságra tanít. 



A Borostyán általános jó közérzetet teremt, elűzi a félelmet, megszabadít a kényszerektől. Fejleszti a kreativitást. Az őskorban orvosság volt, majd az ember első drágaköve. Szerencsét, sikert, gyarapodást hoz. Öngyógyító kő.





A Holdkő az érzelmi reakciók egyensúlyát segíti. Belső lelki fejlődésünket támogatja. Indiában szent drágakő, ezzel díszítették a templomokat.




A Jade igazi boldogságkő. Az öt fő erény jelképe, ez pedig az igazságosság, bátorság, bölcsesség, szerénység, irgalmasság.




Az Akvamarin mélyen megérinti a szerelmünket. Érzelmi kiegyensúlyozó, stabilizáló hatása van, segíti az éleslátás kifejlődését. A tengerészek szerencseköve. Életerőt sugároz, igazmondóvá tesz. 






A Turmalin lelki egyensúlyt teremt, véd az ellenségektől. A barátság  köve, csak pozitív hatása van.



Nincsenek megjegyzések: