2012. január 10., kedd

Dolgok, melyeknek igazán jelentőségük van.

A filozófiatanár állt a katedra előtt, és az asztalon néhány tárgy volt mellette.
Amikor elkezdődött az óra, szó nélkül megfogott egy üres üvegpoharat, és elkezdte megtölteni tyúktojás nagyságú kövekkel. Amint elkészült, megkérdezte a diákokat, hogy tele van-e a pohár. A diákok azt mondták, hogy igen.
Ekkor a tanár egy dobozból apró kavicsokat töltött a pohárba. Egy kicsit megrázta, és a kavicsok szépen kitöltötték a nagy kövek közötti üres részeket. Ezután ismét megkérdezte a diákokat, hogy tele van-e a pohár. A diákok nevetve újból egyetértésüknek adtak hangot.
Most a tanár egy dobozból homokot kezdett szórni a pohárba, az pedig természetesen kitöltötte a legkisebb réseket is.



"Képzeljétek el - szólt a professzor -, hogy ez az életetek. A kövek a lényeges dolgok - a családtagok, a partneretek, az egészségetek, a gyerekeitek, vagyis olyan dolgok, hogy ha minden mást elveszítenétek, ezek még mindig kitöltenék az életeteket. Az apró kavicsok olyan dolgok, amelyek szintén figyelemre méltóak - a munkátok, a házatok, az autótok. A homok - az minden egyéb apróság. Ha a poharat először homokkal töltitek meg, nem marad hely a köveknek és a kavicsoknak.
Így van ez az életben is. Ha minden energiátokat apróságokra fecsérlitek el, nem kapnak teret a fontos dolgok. Szenteljetek figyelmet azoknak a dolgoknak, amelyek fontosak a boldogságotok szempontjából. Játsszatok a gyermekeitekkel, találjatok időt az orvosi kivizsgálásra, menjetek el táncolni a partneretekkel. Még mindig marad idő a munkára, a takarításra vagy arra, hogy partit rendezzetek. Elsősorban a kövekkel törődjetek - az olyan dolgokkal, amelyek igazán fontosak. Állítsátok fel a prioritások sorrendjét. A többi csak homok.

Forrás: ismeretlen szerző

Írd le egy papírra - fogalmazd meg a saját prioritási sorrendedet, azt, hogy Neked mi a kő, a kavics, és a homok az Életedben?
Van mit felcserélnél?
Nincs késő változtatni :)

Nincsenek megjegyzések: