2011. március 28., hétfő

Feng shui kerttervezés - Hír, hírnév terület.

A korábbiakban említett "karrier terület" (víz elem) - mely igen fontos részterülete a Feng shuinak - ellentétes eleme, mint TŰZ elem, "hírnév terület", fontos és meghatározó jelleget ölel fel, pl a kertünkben is.
Mi jut eszedbe a tűz szó hallatán?
Azt hiszem a vizualizációval senkinek sincs baja.
Nincs olyan ember, ki számára ne lenne fontos, a hírnév, a hír, az elismerés, a tekintély.
S hogy mindezek pozitív jelleggel történjenek, azt gondolom, ez teljesen egyértelmű. Tehát ennek megerősítése, akár otthonunkban, akár munkahelyünkön, akár a kertünkben is, a hely, a színek, a tárgyak kiválasztásával sikeres lehet.






A karrierrel, tehát a bejáratta szemben található a "Hír, hírnév" területe.
Kertünkben erre a területre érdemes tenni a tűzrakó helyet, grillsütőket, kemencét. Minden olyan dolgot, ami a tűzzel párosul.
Ha nem kívánunk a tűzzel foglalatoskodni, vagy hely szűkében vagyunk, minden olyan virág, növény számításba jöhet, melynek színe vörös.
Ezzel is utalhatunk a tűzre.
Vagy tehetünk fényforrásokat, lámpákat is.
Ha még ez sem megoldható, akár egy asztalon meggyújtott mécses, gyertya is hangulatot teremthet, hiszen ez is tűz.
Ne felejtsük el, hogy a csillagszórók, mini tűzijátékok, füstölők, fáklyák is ide tartoznak.
Minden olyan szimbólum használható, mely mi számunkra jelenti a tűzet.
De egy kerti kanapé, bordó, piros, pink díszpárnákkal is fantasztikusan mutat.

Jönnek a nyári esték, barátok, családok, a jó hangulat.
Alakítsuk kis kertünket is, tudatosan.

Van rá lehetőséged, hogy ezen a területen új virágokat ültethess?
Milyen virágokra, növényekre gondoltál?
Van ötleted?

Tao költészet - Nincs kivétel.

Ember vagy. Nem több, nem kevesebb.
Önmagad elől nem menekülsz,
tetteid következményét viselned kell.

Védelmet keresni,
Védelmet ígérni:
Önmagadért?
Önmagad ellen?
Ami ellen védekeznél: örök lényeged, utadon végigkísér.


Az Úton minden egy. Senki sem jobb vagy rosszabb. Senki sem más. Jogaid a többieké is. A Törvény az égalattiban nem tesz kivételt, ahogy a föld mindenkit magához köt, nap-hold mindenre világít, és ahogy, akarja-nem akarja, minden létezőt elér az elmúlás.

A vezető sem kivételes és nem hitegethet kivételességgel,
S ha bölcs, ő sem tesz kivételt.
Nem emel föl, nem dönt sárba,
Egyforma számára
Minden ember,
Minden gondolat.

A csöndből meríti erejét.

(John Heider: Tao - út a vezetéshez)

2011. március 26., szombat

21 vezetői módszer Dzsingisz kántól

Hétvége lévén, talán most a "vezetők" is ráérnek magukkal foglalkozni.
Elsősorban nekik szánom írásomat, de ezzel együtt minden tudatosan élő ember számára igen tanulságos lehet.


John Man, a nagy keleti uralkodók elismert szakértője, a Dzsingisz kán vezetői módszerének titkai című könyvében vizsgálja a kán történelmi és vezetői jelentőségét, fedi fel azokat a "titkokat", amelyek naggyá tették Dzsingisz kánt. Vezetői módszerének egyes aspektusai napjaink vállalatvezetőinek is tanulságosak lehetnek.



1. Kontrolláld az általad közvetített üzenetet!
2. Fogadd el a kritikát!
3. Legyen jövőképed!
4. Tartsd be a szavad!
5. Vedd ki a részed a megpróbáltatásokból!
6. Légy tisztában saját korlátaiddal!
7. Tedd alapvető értékké a hűséget, és jutalmazd meg!
8. Hozz szilárd és világos törvényeket!
9. Járj a földön!
10. Ha béke van, eddz a háborúra!
11. A te érdeked legyen az állam érdeke!
12-13. Válassz utódot és engedj utat a vitának!
14. Alkalmazd a legjobbakat!
15-16-17. Meglepetés + terror + nagylelkűség = győzelem!
18. Filozofálj (de legalábbis légy jó viszonyban a bölcsekkel és a bölcselkedéssel)!
19. Gyakorolj alázatot!
20. Tervezz az örökkévalóságnak!
21. Ismerd fel a korlátaidat!

Te jó vezetőnek tartod magad?
A felsoroltak közül, van olyan pont, amiben úgy érzed erősítened kell magadat?

2011. március 25., péntek

Fontos dolgok, melyeket érdemes tudni a kerttervezésnél!

Középső rész (5.terület)
A terület közepére nem helyes nagy fát, vagy tavat tenni, a tűzrakóhelyet se ide tervezd.
A középső rész nem erre való.
Annál inkább egy szép virágágyás (pasztell vagy fehér színű), vagy zöld gyep. Hagyd tisztán, szellősen, ne zsúfold tele.


Hová kerüljön a szeméttároló?
Sajnos sokan a bejárathoz közel eső részre teszik. Hiba. Ez a karrier terület. Gondolj bele. Mindjárt az elején, "szennyezed életed fő bejáratát"? Már eleve rossz energiával indítasz.
Próbálj a szemetesnek valahol a kaputól távolabb, kevésbé látványos részen helyet biztosítani de úgy, hogy közben arra is figyelj, hogy a kuka semmiképpen ne legyen északon, északkeleten, keleten.

Vízszintes vagy lejtős a kerted? Mire érdemes ügyelni?
A vízhez hasonlóan a függőleges és vízszintes irányú tér is erősíti egy adott terület energiáit. Mivel északról, északkeletről és keletről várjuk a pozitív életenergiákat, ezért az a kedvező, ha a kertünk ezen égtájak valamelyike felé lejt. Az északi lejtés gazdagságot, a keleti jólétet, hírnevet hoz, ezzel szemben a déli lejtés üzenete a veszteség, a nyugati lejtésé a tudatlanság. A délnyugati lejtés a lehető legrosszabb.
Ha nem hegyvidéken laksz, még akkor is lehet a kertednek egy kis természetes lejtése. Ha ennek az iránya nem kedvező, egy kis földmunkával eltüntetheted a déli vagy délnyugati lejtést.
Ha hegyvidéken laksz és a lejtés nagyon erős, akkor sajnos a földmunka nem igazán jöhet szóba. Ebben az esetben is arra kell törekedni, hogy a kedvezőtlen lejtés hatását valahogy enyhítsd. Ültess a telek délnyugati (alacsonyabban fekvő) részére gyorsan és nagyra növő fákat. Ültess ide bokrokat, telepíts sziklakertet, lehetőleg minél nagyobb kövekből. Csupa olyan dolgot tegyél ide, ami súlyozza a területet, és ami magasabbá teszi.





Nagy fák, magas épületek milyen területre kerüljenek?
Ha lehetőséged van tervezni, érdemes az úgynevezett "súlyos dolgokat" délen, délnyugaton, vagy nyugatra tenni.
Ha már áll a ház, vagy mert az építési engedélyt csak egy megszabott helyre adják ki, még mindig dönthetünk a nagyobbra növő fák, dús lombú bokrok ültetéséről.


Jó munkát!

2011. március 24., csütörtök

Feng shui kerttervezés - karrier terület - víz elem.

Talán sokak számára ismeretes már a bágua térkép.
Kilenc területet ölel fel, az 5 elem (víz,föld,fém,tűz és fa) ismérvei szerint.
Azt hiszem elfogadott tény,hogy lakásban, házban előszeretettel használjuk térrendezés gyanánt.
S ami bent, az kint is elv alapján, udvarunk, kiskertünk tudatos térrendezésére is felhasználhatjuk, mellékesen még szép is :)))







Az első, fő terület: a karrier terület.

Mivel víz elemről van szó, ezért minden olyan dolgot, mely vízzel kapcsolatos, ezen területen alakítsunk ki.
Nincs olyan ember, ki számára nem lenne fontos a karrier.
Akár mint magánember, dolgozó, üzletember... fontos része életünknek a siker.
Tehát erősítsük.

Ide tehetünk kis kövekkel, kavicsokkal, szökőkutakat, kis tavakat, csobogókat, kézmosó, illetve bármilyen csapokat, akár medencét is.
S ha elfér, kis padot, székeket, pihenőt - had gyönyörködjük, pihenjük, élvezzük a látvány. Nagyobb beruházásoknál, pl. a ciszternát is tervezhetjük erre a helyre.

Neked milyen lehetőséged van kertedben ennek kivitelezésére?
Van ötleted?

Folyt. köv.

2011. március 22., kedd

Kert-tervezés feng shuival.

Itt a TAVASZ!!!!!


Végre ki lehet ülni a teraszra, jöhetnek a grillpartik, átrendezhetjük a virágoskertet.






Tudtad, hogy nem csak lakás, házbelsőnket, irodánkat, de a teraszunkat, udvarunkat is megtervezhetjük a feng shui elve alapján?
Főleg, ha hiányt szenved lakásunk, házunk valamelyik része?
Neked milyen a kerted?
Szeretnél változtatni tudatosan valamit rajta?
Szinek?
Formák?

2011. március 21., hétfő

Hogyan kezeljük Főnökünket? Stratégia tervezet.

Örök téma.
Főnök-beosztott kérdése.
S persze főleg, ha a beosztott szemszögéből nézzük.
Még egy jól működő munkahelyi kapcsolatban is adódhatnak, úgy mond problémák, akár kommunikáció terén, munkafolyamatok kivitelezésében, tervek megvalósításában, stb.

Nem oly rég, egy "beosztott", férfi ember keresett meg, hogy segítsek.
Hogyan tud hatékonyabban dolgozni főnökével, milyen eszközök állnak rendelkezésére a kommunikáció terén?
Egyáltalán milyen személyiség, ő és főnöke?





Úgymond megkerestük a "kulcsot" , egymáshoz.
Az elemzés és az összehasonlító képlet megbeszélése után, a munkahelyén, mindezt továbbfejlesztette, stratégia tervet készített, s ennek segítségével állított fel egy táblázatot, pozitívumok, feladatok, szabályok kategóriában.
Lehet, ez most egyesek számára idegenül hangzik, de a tudatos gondolkodás, tervezés, célkitűzés élő példája lehet, hogy hogyan is működik munkahelyi szinten egy személyiségelemzés kivitelezése.
A pikantériája, hogy "beosztott" emberünk, irodai szobájának, bizonyos területek (hírnév, karrier, tudás, segítőkész emberek) energetizálására is ügyelt.

Cápa stratégia:
https://spreadsheets.google.com/ccc?key=0Al1OwOLWa6TRdFA1RlNvTGVfNkg0eUJjQVVXdUlTanc&hl=hu&pli=1#gid=0

Ez egy kis ízelítő számotokra, hogy is lehet tudatosan megtervezni munkahelyi életünket.
Te mi vagy? Beosztott, vagy Főnök?
Nálatok milyen munkahelyi elakadások vannak?

2011. március 16., szerda

Miért jó, hogy vannak céljaink, hogy tudatosan tervezzük életünket?

Sorsévkezdet volt február 3-án.
Sokat beszéltünk róla, foglalkozásokon, írásokban, itt is.
Eltelt azóta kb. 1 hónap.
Hol tartasz a célok megfogalmazásában, kitűzésében, mik a terveid?


Lehet, hogy eddig nem gondolkodtál el, hogy egyáltalán szükséges e célokat, terveket készíteni életed folyamához, de, mint szokták mondani, sosincs késő.
S ha a cikk kapcsán csak egy kicsit is elgondolkodtál, már megérte.
Gondolj bele, hogy a sportolók is, mennyit készülnek, gyakorolnak, edzenek, megtervezik magát az eseményt, mire célba érnek. Szinte fejben lejátsszák a versenyt.




Aki nem uralja a gondolkodását, az a véletlennek engedi át az irányítást.
A véletlen azt jelenti, hogy nem az jut Neked, amit megérdemelsz.
Vagyis, ha nem vállalsz felelősséget életedért, nem gondolkodsz felelősen, akkor gondolataid is ebbe a csapdába fognak esni, vagyis "véletlenszerűen" történnek majd a dolgok.
Ha nem vagy sikeres, nincs szerencséd, annak oka a Te gondolataidban rejlik, a gondolati fejlemény hiányában.

Aki céltalanul, gondolattalanul vegetál, az ne is csodálkozzon, ha életét is a véletlenek hányják-vetik, és csak úgy dőlnek a negatív élethelyzetek.
Mint tudjuk, a kis pozitív pillanatok nagy pozitív egésszé állhatnak össze.
Ez igaz a Te rezgéseidre, kisugárzásodra is.
Hol születnek meg a jó dolgok?
A fejedben.
Tehát fontos, hogy milyen gondolataid vannak, s itt jön be, hogy fogalmazzunk meg életfeladatot, célokat, s ezen apró pici lépésekből áll majd össze egész életünk.
Nyilvánvaló, hogy életed minden mozzanatát nem lehet megtervezni, de nem is kell.
A "HOGYANT" hagyd, engedd el, majd úgy is megjön rá a válasz.

Fogalmazz meg kis, közép, és hosszú távú célokat.
Ezt hívják tudatos élettervezésnek.
Aki tudatosan éli életét, egyszer csak rádöbben, mennyi mindenre van ideje, s hamar átlátja a számára felesleges dolgokat, akár embereket, szelektál.
Gyorsabban hoz döntéseket az élet bármilyen területén.

Célok megfogalmazását több életterületen is megteheted, hisz több szeletkéből áll egy ember.
Párkapcsolat, munka, család, hobbi, otthon, utazás, sport, tanulás, stb.
Ha csak először egy területen dolgozol, már az is nagyon jó. Indulj el.

Mi szükséges ehhez?
Te, hogy szeresd, és tiszteld magad, mert fontos a saját életed.
Egy füzet, papír és egy toll.
Én már elkezdtem.
Velem tartasz?

Visszaszámlálás: 3.2.1. - Rajt!

2011. március 11., péntek

Ébredj fel!

Felejtsd el, amit tanultál.
Felejtsd el, amit tudsz.
Egész életed új tapasztalatként éld meg és szabad leszel.

Megszabadulsz az aggódástól.
Az elvárásoktól.
Az előzetesen szerzett ismereteidtől.
A korábbi tapasztalatoktól, amelyek más emberek vagy események pozitív illetve negatív értékeléséhez kötnek.

Hagyd, hogy éltedben minden megújuljon.




Nem sportszerű,ha új ismerőseidet és új élményeidet a korábbi tapasztalataid örömei és sirámai talaján fogadod.
Ezzel életed bármely újdonságát megfosztod szabadságától és frissességétől.

ÉBREDJ FEL, ÉS ÉREZD ÁT AZ ÚJ NAPOT.
ÉLJ, ÉS ÉREZD AZ ÚJ ÉLETET.
TEKINTS ÚJ SZEMEKBE, ÉS ÍZLELJ MEG MINDEN LEHETŐSÉG-CSEPPET.
(Zen-Óra: Lét ideje - 98. Scott Shaw)

2011. március 10., csütörtök

Mit szeretnétek olvasni? Kérdezzetek.

Gondolom jó párotoknak feltűnt, hogy a tradicionális feng shui elveit, más, hozzá közel álló dolgokkal is ötvözöm.
Hisz semmit sem lehet önmagában, csak egy valamit kiemelve vizsgálni.
A feng shui számomra annál sokkal több, mint hogy kis elefántok begyűjtésére és Buddha szobrok kihelyezésére szorítkozzak.
A tradíció, nem spiritualitás.
Még mindig nagyon sokan keverik össze ezt a két fogalmat.
Az, hogy ki mit visz bele, saját személyiségéből fakadóan, az már más kérdés.
Nyilvánvaló ezért, hogy én is, magam szemüvegén keresztül látva, megélt helyzetekből tanulva, az eddig megszerzett tudásommal teszem a dolgom, mindezt hitből, meggyőződésből, szeretettel.




A feng shui egy hitvallás.
Életérzés.
Művészet.
Gondolkodás.
Elv.
Ősi idők lenyomata.
Filozófia.


Minden benne van, mire egy harmóniában élő embernek szüksége lehet.
Egy kulcs, egy eszköz, magunk és mások megismerésére, környezetünk szebbé tételére.

Akik egy ideje velem tartanak ezen az oldalon, láthatják, mi mindent ötvöz, foglal magában a feng shui.
Tapasztalataim szerint, sajnos sokan a térrendezésen kívül, vajmi kevés információval rendelkeznek e téren.
Pedig szól személyiség elemzésről, művészetekről: zenéről, versről, festészetről,..... filozofálásról, akár táplálkozásról, a testünkről, asztrológiáról, energiákról kint és bent,......

Most, hogy végre itt a tavasz, megújulunk. A környezetünk, s benne mi magunk is.
Mire vagytok kíváncsiak?
Miben tudok én Nektek segíteni?
Miről írjak?

Legyen sugárzóan szép napotok!
Melinda

2011. március 8., kedd

NŐNAP

Nőnap van ma.
Pontosan 100. éve.

Ez most jó nekünk vagy nem?
Megoszlanak a vélemények, nem is kicsit.
Mikor írásra fogtam e témát, csak kíváncsiságból el kezdtem bogarászni egy csomó, nőiségünkkel foglalkozó cikket, olvasmányt, verset......
Nem elég, hogy a férfiak is megosztó véleménnyel vannak, de bizony mi nők is sokszor merőben teljesen ellentétesen vélekedünk nemhogy a Nőnapról, hanem magán a tényen, hogy mit is jelent nőnek lenni?
Most írhatnék szép idézetet, mondhatnék véleményeket mások "tollából".
Megteszik ezt jó páran helyettem is.




Én inkább azon gondolkodtam, hogy mai fejemmel hogyan vélekedek nőiségemről, mit tartok fontosnak, mit látok meg, vagy élek át, amit annak idején, fiatalabb koromban talán észre sem vettem, vagy nem tartottam lényegesnek.
Mert hogy minden és mindenki változik.
A testünk, a lelkünk, a véleményünk, a kívánságaink, gondolataink, szükségleteink, az életről-magunkról alkotott képünk, világnézetünk...... szóval minden.
Akkor hogyan is lehet egy kaptafára megfogalmazni, általánosságban, hogy milyennek KELL (!?) lenni egy nőnek?

Sőt azon is morfondíroztam, hogy kell-e külön kiemelnünk azt, hogy nők vagyunk?
Miért is?
Mennyivel kevesebb egy férfi, hisz nem ünnepeljük őket?
Pedig?
Nélkülük ugyan úgy nem ér semmit a világ - legalább egymás között valljuk be:)
S most ne sarkítsuk ki az ilyen-olyan kategóriákat.
Emberek vagyunk. Mások. Különbözünk. És pont ez benne a jó!

Személy szerint azt gondolom, hogy saját magunk elfogadása, tisztelete, értékén való megbecsülése, egészséges énképünk kialakítása lehet a cél, az út, hogy minden és mindenki harmóniában lehessen önön magával, ezáltal a világgal.
S ebben egyenlő arányban kap hangsúlyt a női és férfi energia.
Yin és Yang.


Kíváncsi lennék, nektek mi a véleményetek a nőkről, férfiakról?
A szerepek megéléséről?

Boldog Zoltán napot :))))))

2011. március 6., vasárnap

Összefüggés "kint és bent".

Az elmúlt írásokban rendet raktunk, takarítottunk, legalábbis remélhetőleg sokan úrrá lettek magukon.
Megnyugtatok mindenkit, én is csak ember vagyok, ugyan azokkal a hibákkal és erényekkel, min Ti.
Tehát magam körül, a lakásban, munkahelyen bizony én is képes vagyok felhalmozni ezt-azt, vagy többnapos rohanás, elfoglaltság után felhúzott szemekkel nézek körül, "mi ez a káosz körülöttem"?

Jó ideje figyelem magam, s több-kevesebb sikerrel élem minden napjaimat.
"Tudatosságra törekedni, a legnagyobb jó, amit tehetünk magunkért."
Régebbi írásom óta, ez szállóigémmé vált :)
S mi köze van a tértisztításnak a gondolati, fejben történő rendrakáshoz?

Utólag visszatekintve, még nem is találkoztam a feng shui elvével, de már tudat alatt alkalmaztam.
Nálam bevált módszer, s talán nektek is használható.
Ha zűr van a fejemben, vagy épp élethelyzet elakadás van, döntenem kell, valahogy mindig el kezdek magam körül pakolászni, rendet rakni, selejtezni.
Közben persze jár a fejem, ok-okozat dolgokon, keresem a probléma forrását, mire tanít, mit kell ezzel megoldanom, mi a célom (mert van), nem engedni, hogy energia szinten lehúzzon a baj.
Értékelek helyzetet, elemzem a történést.
Ugyan magam körül rendezem a teret, de valahogy hat rám is, a gondolataimra, belülre, nem véletlen.

Tehát bekapcsolok egy jó zenét, ha ráérek finom ételt készítek, meggyújtom kedvenc füstölőmet, elképzelek egy igazán kellemes történést, és már észre sem veszem, de gatyába rázom a környezetemet, magamat is.


A "tudatosan" cselekvéssel érek célt.

Az összpontosítás, a célzott gondolkodás, rálátás saját életemre, segít, hogy a jelenben élve, ne engedjek a rossznak érzelmi szinten, tehát a jó közérzet, a körülöttem lévő kellemes közeg (hisz jól érzem magam benne, s ezért mint "jó) hamar beférkőzik gondolataimba is.

A sport, a helyes táplálkozás, a környezet, a tudatos gondolkodás, a célok megtervezése-kivitelezése, mind eszköz, segítség, hogy "ép testben, ép lélek" legyen.
Ne hagyd, hogy negatív, lehúzó emberek, egy rossz gondolat, egy túlzsúfolt, káosz keltő közeg uralja életed.

Nos, ennek örömére, előveszem iratokkal teli fiókjaimat, dobozaimat, imádott csekkjeimet (remélem nem sok lesz), egy jó kis dzsesszt hallgatva , miközben fokhagymás sárgarépa sül, folytatom a tegnap elkezdett nagy-nagy rendrakást!

Nálad mi a helyzet? Van mit, hol rendet rakni?
Neked mi segít, hogy úrrá legyél egy helyzeten?

9-es gua számú Tűz elem sorséve: 7. Ünneplés éve

Az éved kulcsszavai:

játékosság, öröm, derű,
belső tanulás, szellemi és lelki élmények,
kikapcsolódás, szórakozás,
múltbeli motívumok, amik visszaköszönnek és tanítanak,
hagyomány és újítás, ötletek, fantázia, kreativitás,
gyermeki állapot, a „gyermek” motívuma,
optimizmus, báj, könnyedség, könnyelműség,
kis-nagy örömök,
időnkénti borúlátás,
nyugalom, gördülékenység, spontaneitás,
aktív-passzív időszakok.




A múlt átgondolásának, no és az ünneplésnek az éve.
Tele szórakozással és pihenéssel.
Nyugodt időszak, a dolgok gördülékenyen mennek.
Ki kell használni ezt a kapcsolattartások területén, sőt az emberi kapcsolatok bővítését is segítik most a csillagok.
Anyagi téren kétesélyes az év.
Lehet, hogy könnyen jutunk pénzhez, vagy nagyobb vagyonhoz, de ugyanakkora az esély arra is, sokat költekezünk, ezért a szaporodásnak még nincs látszatja.
Ez főként akkor fordul elő, ha túlzásba visszük a kikapcsolódást, vágyaink hajszolását, nagy társasági életet élünk.
Kimondott szavainkra érdemes figyelni, a félreértések lehetőségét hordozza magában ez az év.
Az élet két területe uralja most a mindennapjainkat: pihenés és az elmélkedés.
Most végre letehetjük a felelősség terhét és élvezhetjük a sikert.
Most a dolgok kimerülése és elmúlásai is szükségszerű az élet több területén is.
Ekkor mi vonzódunk másokhoz, de mélyebb barátságot nem igen kötünk.
A magányosan töltött napok sokkal inkább termékenyek lehetnek számunkra a jövőt illetően.

2011. március 3., csütörtök

Út a békéhez.

Emberek között élünk.
Te is, én is.
Hat ránk a külvilág, az időjárás, az emberek viselkedése, a történések, az adott pillanatnyi élethelyzetünk milyensége, a múltunk.
Belegondoltál már, hogy vagy feldob, vagy épp frusztrált leszel ezektől mind?
Ha mások nem érzik jól magukat a saját bőrükben, miért hagyod, hogy lenyomjanak?

Az emberek szeretnek panaszkodni.
Szeretnek másokat hibáztatni.
Hagyd ezt abba, és sokkal nagyobb lesz benned a béke.

És milyen út vezet lelked békéjéhez?


A megbocsátás, másoknak és magadnak.
Emberek vagyunk, igen, tévedhetünk, s ez teljesen normális.
A döntéseink határozzák meg életünket.
S a másik emberét is.
A felejtés, a múlton már úgy sem változtathatsz, hisz már megtörtént, akkor meg miért van még mindig itt benned?
A megértés jó dolog. Tanulsz belőle, okulhatsz, de csak ennyire fontos a múlthoz való visszatérés.
Értsd meg, és engedd el.
Ne ragaszkodj a régi eszmékhez, mert az akkori fejeddel, az akkori helyzetben, okkal hoztad meg döntésedet.
Akkor miért is bírálnád felül most?
Már más vagy, a lelked, a tested, gondolkodásod. S ez jó.
Elfogadás a legnagyszerűbb képességünk.
Elfogadni magunkat, hibáinkkal, jóságunkkal, úgy, ahogy vagyunk, s persze másokat is.

Hogyan is kezdtem?.... hat ránk a külvilág, az időjárás......
Most hideg van és szomorkás az idő, de tudod, jön a tavasz, itt van, nemsokára.
Én már reggelente hallom csicseregni a madarakat, éled a természet lassan, újra.
Tedd félre rossz gondolataidat, keress valami szép emléket, gondolj valami nagyon jó élményedre, cseréld le a rossz érzetet egy jóra.

Hm. Nálam mi ugrott be?
Meleg augusztusi nyár, víz, napfény. Érzem lábam alatt a homok és víz lágyságát, a napfény melegét bőrömön, a tenger sós illatát.
Egy régi nyaralás emléke, gyerekeimmel.
Kagylókat szedegettem épp.

Neked milyen kedves kép jön elő?
Mesélsz nekem?

2011. március 2., szerda

Mire nem jó egy kicsit szomorkás idő? Takarítsunk! - 2. rész.

Takarítás szó hallatán, már lelki szemeim előtt látom, hányan húzzák fel szemöldöküket.
Nem kellemes tevékenység, ez vitathatatlan.
De gondoljunk közben arra, milyen jó lesz egy tiszta, rendezett otthonban belehuppanni a kanapéba, akár egy finom teával, borral a kezünkben, s elégedetten elnyújtózni, kellemes zenét hallgatva, vagy egy jó filmet nézve, milyen ügyesek is voltunk.
Főleg a férfiak :)
Megszabadultunk egy csomó felesleges kacattól, vagy elajándékoztuk a számunkra már nem szükséges tárgyakat.
Tisztaság és rend, kosz és káosz ellentétei egymásnak.
Nem csak térben, de fejben, lélekben is.
Aki képes úrrá lenni a nehézségeken, és kézbe veszi az irányítás lehetőségét, mennyivel könnyedebben is boldogul életében.
S ez miért is fontos?




Minden egyes életterületen tudatos szemlélettel kell a műveletet elvégezni.
Fontos átgondolni közben miért jutottunk el eddig a helyzetig, hogyan alakult ez ki.
Mi mindent fogunk ettől kezdve változtatni, mi fogja mostantól a szemléletmódunkat jellemezni.
Tudatosítás nélkül kevésbé lesznek hatékonyak a Feng Shui által javasolt változtatások, hiszen ez első sorban önismereti módszer, út a tudatos életvezetéshez.

Kosz és rendetlenség az egyes életterületeken.
Életterületek jelentése:


1. Emberi kapcsolatok, karrier: Örökös küzdelem az Élettel. Beleragadás egyes élethelyzetbe, életút fel nem ismerése.
2. Szerelem, házasság: Régi emlékek, a múlthoz való ragaszkodás megmérgezi az új lehetőségek kibontakozását.
3. Család, egészség: Egészségügyi problémák. Életből hiányzik a cél, a cél felismerésének képessége.
4. Gazdagság, siker: Megakadályozza a készpénz áramlását, az anyagi helyzet javulását, a bőség érzetet.
5. Középpont: Zavar, nehézség az élet minden területén.
6. Segítőkész emberek, utazás: Támogatás nélküliség, magára maradottság érzése. Nehezen megvalósuló utazások, utazáskor problémák. Zavar a lakáscserében, lakhatási problémák
7. Alkotókészség, gyerek: Alkotó kedv elapadása. Zavar a gyerekekkel, alkalmazottakkal való kapcsolatban. Nehezen megvalósuló tervek.
8. Tudás, önművelés: Gátolt tanulási képességek. Nehézség a bölcs döntéshozatalban.
9. Hír, hírnév: Elhalványuló népszerűség, rosszindulatú pletykák. Eltűnő lelkesedés, szenvedélymentesség, ihlet hiány

Na akkor kapcsoljunk be egy jó kis zenét és fogjunk is hozzá!
Jó munkát! :)