2010. december 18., szombat

9 Csillag Ki asztrológia - sorsév jelentősége

A feng shui asztrológia nem más, mint a 9 Csillag Ki asztrológia, mely a korai kínai civilizációban született módszer.



Az ősi kultúrák – főként Kína, Japán, India, Tibet, ősi amerikai kultúrák - a természet törvényeit ismerték, tiszteletben tartották, e törvények hatalma mindenekfelett való volt. Ezen törvények ismeretében alkották meg az asztrológiát, felismerve az alapul szolgáló energiák egymáshoz fűződő viszonyát. A 9 Csillag Ki asztrológia a természet tulajdonságait elemzi, egyetlen összesített képpé formálja a különböző aspektusokat: a "Ki" életerő folyamát, az öt elem tanát és a "Ji King" 8 trigramját egyesíti.

Segítségével megismerhetjük önmagunkat, ami a boldog, elégedett, harmonikus élet és kapcsolatok megélésben segít. Az önismereten túl, különböző emberi kapcsolataink sikerességére vonatkozó válaszokat is kaphatunk általa.

Az éves jóslások vagy másképp személyes előrejelzések, sorsévek ismeretében megnézhetjük, hogy milyen évre számíthatunk. Az energetikai váltások általában január vége, február elejétől kezdődnek. E rendszer a holdhónapokat veszi figyelembe. Az évek 9 évenkénti ciklusban váltják egymást.

Ezért lehet, hogy lesznek olyan éveink, melyeket esetleg könnyedebben, nehezebben élünk meg, attól függően, hogy yines vagy jangos időszakban vagyunk e. Gua számunktól (főszámunktól) függően lehetünk ellentétben, vagy összhangban az évvel.
Tehát az adott év korlátozóan, serkentően, támogatóan hathat ránk:

- Ha az év segítő számunkra, akkor az előmenetel, a világban elfoglalt, külső pozíciónk tökéletesítése a feladatunk.
- Amikor korlátozó, akkor belső fejlődés, jellemünk csiszolása, finomítása a fontos.
- S ha támogatóan hat, akkor ugrunk egyet a fejlődésben, gyarapodunk tudásban, anyagiakban, sőt párkapcsolataink is sikeresek lesznek.

Gua számunk tekintetében minden esetben különbséget teszünk a férfi, női energiákat illetően. Ezért van az, hogy hiába született két különböző nemű ember ugyanazzal a születési dátummal, évvel, de számaik mégis teljesen különbözőek lesznek.

Kétféle hatás nyilvánul meg évünk alakulásában:
- az az energia, ami befolyásolja az év eseményeit, irányultságát társadalmi szinten
- a személyes energia (Fa, Tűz, Föld, Fém, Víz), mely kinek-kinek az alapszáma szerint alakul, és minden évben más.

A tudatos, sikeres élethez, sorsformáláshoz szükséges tehát személyiségünk, évünk alakulásának pontos ismerete.

Mennyire vagy tudatos?
Vannak terveid, céljaid, vagy csak hagyod, hogy sodródj, s lesz, ami lesz elve szerint haladsz?
Mennyire élsz a lehetőséggel, hogy saját sorsod felett Te dönthess, formálhasd jövődet?

A személyiségelemzés fontosságáról pedig itt olvashatsz bővebben:

http://www.teremteshaza.hu/feng-shui-tanacsadas/43-feng-shui-asztrologia

Nincsenek megjegyzések: